Rólunk írtákÚj kopjafával gazdagodott Nagymegyer
A nagymegyeri Szent István emlékparkban szeptember 8-án kopjafát avattak a pozsonyi csata 1111. évfordulója tiszteletére. A megemlékezés a Csemadok helyi alapszervezete és a 23. sz. Arany János cserkészcsapat szervezésében került megrendezésre. A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete a cserkészekkel közösen családi délutánt szervezett szeptember második szombatján. A gazdag program és a kora őszi napfényes idő sok embert vonzott az egykori Zárda udvarára. A kora délután kezdődő műsor minden korosztály számára tartogatott valami érdekességet. A néptánc, a népzene és a magyar nóták mellett a gyerekeket kézműves foglalkozás és ugráló vár várta, az enni és főzni szeretőknek Tatati Robi főzött és dedikálta a könyvét. Az egészségre fókuszálva az egyik sátor alatt ingyenes vérnyomás, koleszterinszint- és vércukorszint-mérést végeztek, valamint táplálkozási tanácsokat adtak. Légy te is cserkész! címmel a cserkészek gyermekfoglalkozásokat tartottak a kicsiknek. A kemencében langalló sült, bent, a Zárda épületében, egy rendkívül érdekes kiállítást nézhettek meg az érdeklődők. Takács Gergely bútorkészítő „Fényben és faforgácsban írva” elnevezésű kiállításán nemcsak avantgárd művészi megfogalmazásban kifaragott bútordarabok, de a magyar történelem főbb állomásait megörökítő „deszkakerítés” is helyet kapott. A pozsonyi csata megalapozta ittlétünket A rendezvény része volt a késő délután sorra kerülő kopjafaavatás a szomszédos Szent István emlékparkban. „Egy különleges alkalomból jöttünk most össze itt, városunk történelmi hagyományápolásának egy fontos helyszínén, a kopjafaparkban. Számos alkalomról, neves eseményről megemlékezve állnak már itt emlékoszlopok, jelezve, hogy az itt élő emberek életében fontos a hazaszeretet, a hagyományok ápolása, vagy akár a baráti kapcsolatok ápolása két település vagy szervezet között.” – hangzott el a szervezők beszédében. Elmondták, hogy Nagymegyer már a honfoglalás korában is lakott település volt. Az Árpád törzsébe tartozó nemzetség tagjai itt éltek ezen a területen, ennek állít emléket a városban lévő Árpád szobor. Több mint ezer éve zajlott őseink honfoglalása és letelepedése a Kárpát-medencében. A honfoglalás során Árpád fejedelem és alvezérei elfoglalták és megsemmisítették a Morva fejedelemség területeit, valamint megszállták a Frank Birodalom keleti területeit és a Dunántúlt is. A pozsonyi csata történetírásunk egyik méltatlanul elfeledett csatája, ennek hivatott emléket állítani az emlékpark új kopjafája. Ünnepi beszédet Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke mondott. Ebben összefoglalta a Pozsonyi csata történéseit és történelmi hátterét. „Ez a győzelem olyan átütő volt és annyira meghatározó volt a bajorokkal és a Keleti Frank Királysággal szemben, hogy 130 évig utána a későbbi magyar királysággal szemben nem indított egy nép sem támadást. A magyarok a következő 130 évre ki tudták vívni a békét, be tudták fejezni a honfoglalást, sőt, el tudtak foglalni további területeket is, ami addig a morvákhoz vagy a frankokhoz tartozott. Ezért meghatározó jellegű, ami ott történt, és valóban nagyon jó, hogy itt Nagymegyeren is megemlékezünk róla.” A megyei alelnök hozzátette, hogy ha ez a győzelem nem történt volna meg, akkor feltehetően a honfoglalást nem lehetett volna befejezni, és a magyarság eltűnt volna erről a területről. „Ezért fontos, hogy emlékezzünk erre a nagyon komoly és sikeres harci cselekedetre, erre az ütközetre, és emlékezzünk arra, hogy ebben az időben és még nagyon hosszú ideig nagyon sok győztes csatánk volt, és mindaz mellé, amit utólag már általában ünneplünk, amire megemlékezünk, oda kell sorolni azokat is. Nem felejthetjük el a pozsonyi csatát, amely 907-ben zajlott és megalapozta az ittlétünknek a gyökerét és megalapozta a jelenünket is ” – hangsúlyozta. Az ünnepi beszéd után Holényi Gergő, a cserkészcsapat parancsnoka, Károlyi Balázs, a Csemadok alapszervezetének vezetőségi tagja leleplezték a kopjafát. Szatmár Tibor fafaragó mester mellett ők voltak a kopjafa kifaragói. Az emlékoszlopba faragott jelképekről Szatmár Tibor beszélt a jelenlévőknek. A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget. Szabados Kati , 2018. szeptember 09., www.ma7.sk/tajaink Pokoltanyaiak nagy találkozója
A Torockó Baráti Társaság kezdeményezésével 2018. szeptember 1-jén került megrendezésre a „Pokoltanyaiak nagy találkozója” című rendezvény, amely a Tápiógyörgye közigazgatási területén található egykori uradalmi majorság, későbbi tanyaközpont emlékeit idézte meg, a ma is élő, évtizedekkel ezelőtt elszármazott külterületi lakosság első nagy találkozójával egybekötve. A rendezvény határon túli vendégei Tápiógyörgye csallóközi testvértelepüléséről, Nagymegyerből érkeztek, ezáltal emlékezve a Pokoltanya környezetében elhelyezkedő Nagymegyeri dűlő nevének azonosságából eredeztethető, határon átívelő barátság történelmi gyökereire. A program 14 órakor a Művelődési Házban berendezett, a tanyavilág emlékeit megidéző kiállítás megnyitásával, majd a „Pokoltanya története” című könyv bemutatójával vette kezdetét. A zsúfolásig megtelt nagyteremben a műsor nyitányát, egyben kulturális keretét a Nagymegyeri Kéknefelejcs Népdalkör fellépői adták, akik színvonalas előadással teremtették meg az alkalomhoz illő hangulatot. (...) A program 17 órakor Pokoltanyán, a régi iskolaépület homlokzatán elhelyezett emléktábla felavatásával folytatódott. (...) Az emléktáblát Kovács Attila atya, Tápiógyörgye egyházközösség plébánosa szentelte meg, majd annak koszorúzása következett, amely során a nagymegyeri 23. számú Arany János Cserkészcsapat tagjainak tisztelgése mellett, a Tápiógyörgyei Ifjúsági Fúvószenekar tagjai játszottak indulót. Végezetül a Nagymegyeri Kéknefelejcs Népdalkör éneke zárta a megemlékezést. A „Pokoltanya története” című könyv szerzőjeként, valamint e rendezvény szervezőjeként el kell mondanom, hogy sokak mellett számomra is különleges élmény volt az esemény minden pillanatában jelen lenni. Jó volt látni a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermét, amely – Anka László szavait idézve − valóban nem az átlagos könyvbemutatók hallgatósági számát idézte. Fantasztikus érzés volt a pokoltanyai iskola kertjéből a megemlékezők utcát is ellepő tömegére pillantást vetni, majd a Himnusz sorait a jelenlévők százaival együtt énekelni. (...) Németh Csaba, Tápiógyörgyei Faluújság, 2018. szeptember
Ragaszkodjunk lelki határköveinkhez
Ne mozdítsd el az ősi határt, és az árvák mezejére ne menj! Mert megváltójuk erős: ő perli majd perüket veled!” (Példabeszédek könyve 23. fejezet, 10. és 11. vers). Ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Somogyi Alfréd, református esperes, egyetemi adjunktus a nagymegyeri Szent István emlékparkban – a Csemadok szervezésében – tartott nemzeti összetartozás napi megemlékezésen. Felidézte a 98 esztendővel ezelőtt történteket, amikor határokat mozdítottak el, s bizony akik ezt tették, nem az Isten országát építették. De mi mégis itt vagyunk! Annak dacára, hogy állampolgársági törvénnyel, oktatási törvénnyel, nyelvtörvénnyel, Beneši dekrétumokkal, deportálással és kitelepítéssel, majd bolsevik és internacionalista maszlagokkal, alternatív oktatással, kirekesztő restitúcióval hurkot kötöttek a nyakunkra. A szónok elmondta azt is, hogy míg az egykori Antant hatalmak országaiban már lassan szégyen keresztyénnek lenni, s a nyugati államok nemzeti kultúrája halódik, addig nálunk még jobb a helyzet. „Nem csak kőből faragott határkövek vannak, vannak lelki határkövek is” – mondta, utalva ezzel arra, hogy vannak dolgok, amiket nem léphetünk meg, nem mozdíthatunk el. Ilyen, hitünk köve mellett, a nemzeti hovatartozás köve is. Mi itt szeretnénk megmaradni magyarnak, még ha ez nem is könnyű, még ha ezt sokszor szinte szemünkre is vetik. „Nagyszüleink feje fölött húzták meg a határt, s ha megkérdezték volna őket, akkor ma nem lenne velünk gond, mert nem itt lenne határ” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a sok megfélemlítés után is mi makacsul itt akarunk maradni és jövőt tervezünk. „A mi magyar őseink vérrel szerezték és vérrel tartották meg azokat a határokat, amelyeket 98 évvel ezelőtt – Isten igéjének üzenete ellenére – mégiscsak elmozdítottak. Hát akkor miért lennénk mi kisebbek vagy kevesebbek bárki másnál?” – tette fel a kérdést. Kicsit később arról beszélt, nekünk, felvidéki magyaroknak nem nagyon mozdultak el a lelki határköveink, hiszen az egész Kárpát-medencében, ahol magyarul beszélnek, jól érezzük magunkat. Hiába sulykolták belénk, hogy az ott lakók külön országokhoz tartoznak, a magyar ember lelkében ezek a határkövek nem mozdultak el a propaganda szövegtől. Ezt a tartást, ezt az érzést nevezhetjük magyarságnak, ezt kell továbbadni utódainknak. „Érezzük Magyarország részéről, hogy növekszik a mi felvállalásunknak az ügye. Magyarország kormánya nem a szegény rokont látja bennünk, hanem a partnert. Nem mindennapi dolog ez”– emelte ki, de nem felejtette el hozzátenni, volt olyan kormánya is Magyarországnak, ami egyértelműen megüzente, nem kellünk neki. Nekünk is tennünk kell azonban azért, hogy összetartozzunk, ahogy tették, teljesen természetesen, őseink. Figyelmeztetett arra is, hogy „lelki határköveink egyre instabilabbak”, az idők során megtanultunk „kicsik lenni”. Kimondta azt is, hogy gondjainkra megoldásokat sokáig – hiába – Brüsszeltől reméltünk, de rá kellett döbbenünk, az Unió nem keresztyén és nem nemzeti alapokon jött létre. Ez az unió nem akar állást foglalni abban a kérdésben, hogy normális dolog-e elveszítenünk a szlovák állampolgárságunkat azért, mert magyar emberként felvesszük a magyart. Végezetül arról szólt, hogy erős hittel sokra vagyunk, lennénk képesek. „Nekünk a lelki Nagy-Magyarországot kell munkálnunk magunkban és magunk között. A nemzetnek kell újra megállapítanunk határköveit, és azokat visszahelyeznünk az eredeti helyükre. Az egykori Nagy-Magyarország ugyanis ma a magyar nemzetet jelenti, keresztyén hitével, nemzeti kultúrájával, értékeivel együtt” – zárta ünnepi szavait Somogyi Alfréd. Ma7.sk, B.Vida Júlia, 2018. június 5.
A hontalanság éveire emlékeztek Nagymegyeren
A nagymegyeri Csemadok-szervezet és a művelődési központ április 12-én, csütörtökön rendezte meg a Felvidékről kitelepített magyarok emlékünnepségét, koszorúzással és mécsesgyújtással egybekötve. A hagyományos helyszínen, a hontalanság, a jogfosztottság tragikus éveit idéző emlékműnél, mely a városközpontban, a körforgalom szomszédságában található, a helyi magyar alapiskola tanulói adtak műsort. Kovács László történész ünnepi beszédében időrendben, számok, adatok, tények sorjáztatásával emelte a jelenbe a korabeli, a szlovákiai magyar nemzeti közösséget 1945-1948 között sújtó „zsaroló intézkedéseket”, melyekkel ki akarták kényszeríteni a honi magyarok deportálását és kitelepítését Csehországba, illetve Magyarországra, és „amelyek a mai napig megdöbbentik az emlékezőket”. És nem csupán ki akarták kényszeríteni, hanem meg is valósították a Beneš-dekrétumok, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei alapján – hangsúlyozta a szónok. Kitért a lakosságcserére is, különböző fondorlatos és tragikus vonatkozásaira, továbbá a reszlovakizációra. „Ennek alapelve egy fikció volt. Mivel Szlovákia minden lakója eredetileg szlovák volt, csak idővel elmagyarosították őket, ezért a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete értelmében 1946 júniusában az egyetemes történelemben eddig nem ismert akció kezdődött, a reszlovakizálás. Vagyis mindenki visszakérhette szlovák nemzetiségét. Ez persze olyan kényszer alatt történt, hogy aki ezt vállalta, az megmenekült a vagyonelkobzástól. Az általánosan elfogadott adat szerint 108 ezer család, 352 ezer személy reszlovakizált. Ezek egy része később, az 1951-es népszámláláskor magyarnak vallotta magát, de egy részük, illetve leszármazottaik ma is szlovák nemzetiségűek”. Kovács László végül azzal zárta beszédét, hogy mindaz, ami a szóban forgó években történt, „felért a genocídium, a népirtás fogalmával. A következményeket máig szenvedjük.” Ezután az önkormányzat és több civil szervezet koszorút helyezett el az emlékműnél, majd mécsesek gyúltak. Parameter.sk, 2018. április 13. (bodnár gy.)
Esterházy emléktáblát avattak Nagymegyeren
A mártírpolitikus emlékét szombattól tábla őrzi a csallóközi fürdővárosban is, rajta középen a következő szöveggel „A mi jelünk a kereszt…”, ami Esterházy jelmondatának is tekinthető, hiszen mélyen hívőként és emberbarátként élte le egész életét. Több mint százan gyűltek össze szombaton Nagymegyeren a katolikus templomban, ahol ünnepi szentmisét tartottak a politikus tiszteletére, Mahulányi József celebrálásával. Ezt követően került sor az emléktábla leleplezésre. Az ünnepi beszédet Koncsol László, József Attila-díjas költő mondta, aki mintha csak ismerte volna, úgy idézte meg a politikus alakját. Közreműködött a Bárdos Lajos Vegyeskar és Marton Csaba. Soóky Mariánt, a Csemadok nagymegyeri alapszervezetének alelnökét arról kérdeztük, miért tartották fontosnak, hogy Esterházy emlékhelyet avassanak a városban. „Februárban, az évzáró tagsági ülésünkön – amikor erre az évre is meghatároztuk a programot – döntöttünk úgy, hogy a kerek évfordulóra való tekintettel szeretnénk neki emléktáblát állítani. Az egyházzal karöltve sikerült ezt megvalósítanunk, és az emléktábla a katolikus templomunk külső falára került. Köszönettel tartozunk ezért Ács Sándor magánvállalkozónak, aki saját költségén készítette el a táblát. Az álomból így lett valóság, és a hétvégén felavathattuk a mártír politikus tábláját. Nagy örömünkre szolgált, hogy az ünnepséget, Koncsol Lászlón kívül, jelenlétével megtisztelte Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója is” – tájékoztatta portálunkat. Soóky Marián örömmel nyugtázta, hogy szép számban összegyűltek a megyeriek erre az eseményre. Ez talán annak is betudható, hogy a mártírpolitikus valaha régen járt a városban. „Esterházy János már csak azért is megérdemel Nagymegyeren egy emlékhelyet, mivel 1931-ben ellátogatott Nagymegyerre, nem sokkal azután, hogy egyesült a magyar párt. Szónokolt is, beszélt az emberekhez és a templomdombon kérte, hogy álljunk ki a jogainkért. A Prágai Magyar Hírlapban rá is bukkantunk az itt elmondott beszédére” – tudtuk meg a Csemadok alelnöktől. Felvidek.ma, VJ 2017.10.23. További cikkeink... |
Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete
