Rólunk írtákFájó szívvel emlékeztünk
Csendben várakozott 2015. május 13-án az a többszáz emlékező, akiket a 70 évvel ezelőtt kitelepített lakosság előtti tisztelgés vágya hozott a nagymegyeri kitelepítettek számára emelt emlékműhöz. A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének nevében Soóky Marián köszöntötte, s avatta be a résztvevőket a jogfosztottság éveinek is nevezett korszak egyik leginkább a felvidéki magyarokat sújtó, Beneš-dekrétumok következtében létrejött kitelepítés szörnyűségeibe. A II. Világháború befejezését követően a lakosság reménykedve várta sorsának jobbra fordulását, ám amikor a mai Szlovákia déli részét ismét visszacsatolták az újjáalakult Csehszlovákiához, nem várt, még drasztikusabb rendelkezésekre került sor. Eduard Beneš, az akkori csehszlovák elnök egy olyan nemzetállam megteremtését tűzte ki célul, amelyből hiányzik a nem szláv lakosság. Megszületett a magyarok reszlovakizálásának tervezete, s általa a magyarok kitelepítése, deportálása. Szinte nincs is olyan csallóközi család, akit ne érintett volna e jogfosztottság, hontalanság. A felvidéki magyarok kollektív bűnössé lettek nyilvánítva, nem számított, hogy aggastyánról, vagy pár napos újszülöttről volt-e szó. A kor történelmi eseményeit Varga László helytörténész foglalta össze, s tárta a közönség elé. Kiderült, hogy a kollektív bűnösségnek több negatív vonzata volt: a nemzethez tartozók automatikusan elvesztették állampolgárságukat, ami a nyugdíj és más állami járulékok megvonásával, az állami alkalmazásból való elbocsátással is járt. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, iskolákat, lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, közmunkára való kényszerítését. Még 70 év távlatából is borzongva tesszük fel a kérdést, hogy miért történt mindez. A kor krónikása, Fábry Zoltán szerint egyetlen ok volt csupán, hogy magyar volt valaki, a magyarság volt csak az ok. Az intézkedések 1945 második felében Nagymegyeren is érezhetővé váltak. A helyi közigazgatást egy hattagú intézőbizottság vette át. A hivatalokból eltűntek a magyar feliratok, a magyar iskolát bezárták, míg a szlovák nyelvűben áprilisban elkezdődött a tanítás. A városi közigazgatási bizottság 2466/1946 sz. rendeletével a Kitelepítési Hivatalnak két helyiséget biztosított a városban (az 597-es számú épületben). A hivatal 1946. november 4-én kezdte el működését, hogy a magyar lakosság arányát megváltoztassák. A komáromi járási hivatalban már 1947. január 11-én elküldik azt a levelet, amely Nagymegyer és környéke magyar lakosainak deportálására vonatkozott. A rendelet szerint január 14-én kellett Nagymegyeren, január 15-én Izsapon kézbesíteni a deportálásra vonatkozó döntést, mely alapján Nagymegyerről három szállítmány indult 1947. január 16-18. között. A nagymegyeriek az első és második szállítmányba voltak besorolva, őket ezeken a napon, az esti órákig a körzeti autófuvarozási vállalat gépkocsijain, a katonai helyőrség kíséretében a nagymegyeri állomáson várakozó tehervagonokba raktak be. A deportált családok hátrahagyott ingatlan és ingó vagyonáról, állatállományáról rögtönzött jegyzőkönyv készült. Nagymegyerről a terv értelmében, a két nap folyamán 318 család 1082 tagját kellett a zimankós januári napokon a zsúfolt vagonokba elhelyezni, kiknek az útirányát a Csehországból meghívott hivatalnokok segítségével a járási munkavédelmi hivatal jelölte ki. Vadkerti Katalin kimutatása szerint Nagymegyerről 1947. január 16-17. között 131 család 539 tagját deportáltak, melyből 83 még gyerek volt. Izsapról 25 család 107 tagját deportálták, ahol szintén nagy arányban volt gyermek a résztvevő, mégpedig 60 személy. Az emlékezésekből kiderül, hogy rendkívül megalázó volt a cseh gazdák viszonyulása a célállomásokra megérkezve, akik úgy válogattak köztük, mintha rabszolgák lettek volna. Számos családdal szemben rendkívül embertelen munka követelményeket állítottak fel. A nagymegyeri kitelepített személyek mégcsak vártak sorsuk beteljesedésére, amikor 1948 májusában elkezdődött a magyarlakta városok és falvak neveinek megváltoztatása. Ezen legújabb kori történelemhamisítás egyik kezdeményezője a Matica Slovenská volt. A deportáltak megpróbáltatásai végül 1949. januárjában véget értek. A megváltozott nemzetközi helyzet hatására a 338. sz. kormányrendelet lehetővé tette visszatérésüket szülőföldjükre, Nagymegyerre, s így 1949. január 20. és február 4.-e között 3 szerelvény tért vissza a városba. A nagymegyeri közigazgatási tanács 1948/12 határozata értelmében a város történelmi nevét sem kerülte el a változtatás kényszere, még az 1948-as évben megszüntették és Čalovóra változtatták, amit csak több, mint 40 év után, 1990 októberében sikerült ismét visszaállítani. Emlékezve ezen szörnyűségre, s bízva abban, hogy a jövőben nem ismétlődik meg hasonló emberiség elleni vétek, a résztvevők gyertyagyújtással tisztelegtek. Nagymegyeri Hírmondó, Virágh Mária Évzáró tagsági gyűlés Nagymegyeren
2015.február 8-án tartotta a Csemadok Nagymegyeri Szervezete évzáró tagsági gyűlését amelyen közel 120 személy jelent meg a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ nagytermében. A szervezet vezetői a vendégek között üdvözölték a város polgármesterét, Lojkovič Sámuelt és alpolgármesterét, Mikóczy Dénest, a magyarországi Tápiógyörgye település küldöttségének tagjait, Varró István polgármester és Németh Csaba vezetésével, a Csemadok OT és TV küldöttségét ( Mészáros Győző, Sátor Zoltán, Lázok Attila) a magyar tannyelvű alapiskola, és a város társadalmi szervezeteinek vezetőit. A kultúrműsorban a Kismegyer Néptánccsoport és a Nyugdíjas Klub éneklőcsoportja lépett fel. A szervezet köszöntötte a 80. illetve a 70. életkorukat betöltött tagjait, illetve Varga Lászlót a Csemadok Életmű Díj odaítélése kapcsán. A Csemadok elnöke beszámolójából kiderült, hogy a szervezet a 2014-es évben rendszeres munkát végzett, amelynek vezetősége 12 tagú volt, ami kevésnek bizonyult. Ezért az évzáró tagsági gyűlésen 5 új taggal bővítették a vezetőséget, és a tagság megerősítette Bittera Zsuzsa elnök asszonyt tisztségében. A vitában felszólaló vendégek között Lojkovič Sámuel polgármester megköszönte a szervezet 2014-es évi munkáját a településen és biztosította a vezetőséget támogatásáról. Bejelentette, ami tetszést aratott, hogy a 2015-ös évben Nagymegyer és Tápiógyörgye települések aláírják a testvértelepülési szerződést, amire a szervezet kilenc éve törekszik. Sátor Zoltán, a TV elnöke, a járás egyik legaktívabb szervezetének nevezte a nagymegyeri szervezetet és átadta Bittera Zsuzsanna elnök asszonynak a TV a Csemadok megalakulásának 65. évfordulója alkalmából odaítélt díszoklevelét. A szervezet 2015-ös évi programját Huszárné, Ambrus Rita terjesztette elő, amely értelmében a szervezet kiemelt figyelmet kíván szentelni a fiatalok megnyerésének. www.ds-tv csemadok.sk X. Farkas Jenő emléknap és pünkösdi szavalóverseny
A nagymegyeri Városi Művelődési Központban immár tizedik alkalommal rendezték meg a nagymegyeri papköltő tiszteletére a Farkas Jenő emléknapot és szavalóversenyt május 25-én. A szavalóverseny a VMK-ban Mahulányi József nagymegyeri esperes-plébános megnyitó beszédével és a Bartók Béla MTNy AI 5. évfolyamos tanulóinak kultúrműsorával vette kezdetét. Farkas Jenő Szencen született 1922. január 18-án, Albáron, Dunaszerdahelyi járásban hunyt el 1979. szeptember 18-án. Római katolikus pap, költő, műfordító volt. Jelentősebb verskötetei: Csendország (Bratislava: SVKL, 1965); Valaki jár a nyomomban (Bratislava – Budapest: Madách Kiadó – Szépirodalmi Kiadó, 1969) valamint Ballada és zsoltár (posztumusz, 1999) címen jelentek meg.
Lakadáré...
Lakadáré... egy szó, melyről sok boldog pillanat, szívszorongató, ugyanakkor vicces, frappáns helyzet jut eszébe az embernek, megfűszerezve egy hatalmas nagy dínom-dánommal. Egy könyv, melyből sok érdekes történet hallat magáról, a lakadáréra való készülődés ugyan örömteli, mégis megannyi, valljuk be idegeket csöppet sem kímélő, hosszú órái mellett. Ahogyan egy recept szól: végy sok-sok történetet, végy három férfit, akik mindezt hajlandók leírni, s végül fűszerezd meg egy csipetnyi jókedvvel, majd ha elkészült, mutasd be, kóstoltasd meg, s elismerő tapsot kapsz. A három fiatal férfi nem vőlegényként, sokkal inkább vőfélyként tisztelegnek évek óta a hétvégente, s manapság már oly divatos változás: a hétköznaponta is cserélődő, újabbnál-újabb népes társaság előtt. Menyhárt József, Kocúr László és Zalka Lóránt nemcsak megálmodtak egy könyvet, hanem teendőik közepette meg is alkották, s időről-időre belföldön, sőt külföldön is, bemutatják.
A sok-sok érdeklődő, akik megtöltötték a VMK nagytermét, hosszasan kérdezgették a szerzőket a könyvben foglaltakról, s további emlékeikről, majd igazi kincsként szorongatva a könyvet, elégedetten ballagtak hazafelé. Virágh Mária, Nagymegyeri Hírmondó
Ahol minden elkezdődött…
Biztosan sokan s Április 9-én Nagymegyeren tartottuk Bős, Komárom, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Prága, Budapest és Palást után a Lakadáré című könyvünk sorrendben nyolcadik bemutatóját.
Természetesen minden bemutató fontos, hisz ott az egyik kedvenc témánk, a vőfélykedés iránt érdeklődő emberekkel találkozhatunk. De Nagymegyer más miatt is fontos: 2001 májusában itt jegyeztem el magam a lakodalmas szakmával. Míg Jancsónak lámpást adott az Úr a kezébe Pesten, nekem Nagymegyeren botot. Így külön öröm, hogy első lagzim alanya is tiszteletét tette a bemutatón. És a könyv is kicsit haza is ment, hiszen szerzőtársaimmal, Menyhárt Józseffel és Zalka Lóránttal is itt tartottuk a könyvprojektáló megbeszélést, a Corvin étteremben, mely lagzis helyszínként is kiváló. Köszönjük a meghívást és a lehetőséget Gútay László kultúrházigazgatónak, és Soóky Marián Csemadok-alelnöknek, akik ugyancsak kitettek magukért. És köszönjük a nagymegyerieknek, akik olyan sokan eljöttek, hogy a kisteremből át kellett vonulnunk a nagyterembe, így a bősi után ez volt a második nagytermes bemutatónk. Bemutatóból még lesz 1-2, majd szólunk előtte. Addig is mindenkinek jó lagzikat kívánunk, szolgáltatóként és vendégként egyaránt. Az esten ott volt Dobsa Tamás vőfély kolléga is, a fotósokat pedig Virágh Mária képviselte(...).
http://vofely.blog.hu/2015/04/14/ahol_minden_elkezdodott_481
További cikkeink... |
Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete
zeretik Charles Bronsont. A baltaarcú igazságosztó Murphy törvénye című filmjében a kiégett, alkoholizmusba hajló nyomozót üldöző pszichopata, Joan Freeman (Carrie Snodgress) a nagy, végső leszámolás előtt az írja a szállodai szoba gőzlepte tükrére: találkozzunk ott, ahol minden elkezdődött. A múlt csütörtökön én is oda mentem, ahol minden elkezdődött. De nem mentem egyedül, jöttek velem a komák is.
