Rólunk írták

Könyv az első világháborús csallóközi hadifogolytáborokról

A Horváth Lajos–Nagy Attila–Varga László helytörténész szerzőhármas Császári és királyi hadifogolytáborok a Csallóközben (1914–18) Dunaszerdahely, Nagymegyer, Somorja című kötetét nagy érdeklődés mellett február 11-én mutatták be először Nagymegyeren.

A VMK és a Csemadok szervezésében zajló esten a kíváncsi olvasók teljesen megtöltötték a helyi kultúrházat. A helytörténész szerzőhármas jegyezte kötet három város, Dunaszerdahely, Nagymegyer és Somorja történetének egy eddig kevéssé ismert 20. századi históriáját mutatja be: a három városban létrehozott császári és királyi hadifogolytáborok történetét. A Nagymegyerrel foglalkozó részről, illetve a könyv ötletéről, megvalósításáról Varga László beszélt, aki egyben röviden ismertette a helyi fogolytábor történetét, kitérve az amellett létrehozott temető históriájára is. A somorjai tábor történetét feldolgozó Horváth Lajos a hadifogságról, a hadifoglyok jogi helyzetéről szólt, míg a dunaszerdahelyi táborokkal foglalkozó Nagy Attila a város és lakosságának a táborhoz, illetve a beszállásolt katonasághoz való viszonyáról tett bővebben említést.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet gondozásában megjelent kiadványt a három városon kívül többek között még Szencen, Pozsonyban és Győrben is be fogják majd mutatni.

Csallóköz, 2016. február

Krisztus-várást 150 gyermek tette szebbé

2015. decemberében, advent időszakának talán legszebb részében a nagymegyerieknek csodás élményben lehetett részük. Az Erdélybe Járók Baráti Társaságának köszönhetően városunkba látogatott a messzi Erdélyből a Szentegyházasfalvi Gyermekfilharmónia. A Társaság köreiben már rég felmerült a kérdés, hogy lehetne szervezni itthon egy olyan jellegű rendezvényt, ami nem hagyományos módon Erdély szépségét varázsolja körénk.

A szentegyházi csaknem 150 gyermek és kíséretük a hosszas és pontos szervezésnek köszönhetően látogatott el hozzánk, hogy egy csodálatos gyertyafényes adventi koncerttel tegye szebbé a karácsonyvárás időszakát.

A „Fili” először a szentegyházasfalvi 1. számú Általános Iskola tehetséges diákjaiból állt össze. 1982. júniusában a hagyományos tanévzáró iskolaünnepély alkalmával a Haáz Sándor zenetanár által betanított amatőr iskolai rézfúvós-együttes, vonós-együttes és iskolakórus közösen szólaltatott meg pár részletet ismert klasszikus művekből. Az egyedi hangzás és a nagy közönségsiker az együttest további munkára ösztönözte, majd 1983 – ban felvették a Gyermekfilharmónia nevet. Évente számos alkalommal lépnek közönség elé otthon és a széles nagyvilágban.

Ugyanakkor itt meg kell említenem azt az embert, akinek mindez a csoda köszönhető. Haáz Sándor a szentegyházai Gyermekfilharmónia vezetője, akinek díjait, elismeréseit felsorolni hosszas lenne. Aki nem csak mint zenetanár foglalkozik az itt álló gyermekekkel, hanem ápolja azok lelkét, segíti őket a mindennapokban, mellettük áll jóban-rosszban. A Magyar Örökség Díjas gyermekzenekar alapítójával a szervező társaság tagjai személyesen először 1992 – ben találkoztak. A „Fili” vezetőjének mosolygó személyisége szinte azonnal magával ragadta őket, barátságuk kezdete már az első találkozáskor biztos volt. Sándort a Zenetanárképző Főiskola elvégzése után helyezték a faluba zenetanárnak, ahol ekkor már jó alapokat kapott az iskola kórusa, melyet a későbbiekben továbbfejlesztettek, így jöhetett létre a hangszeres diáktársaság is. Az elkövetkezendő években a rengeteg munkának, belefektetett energiának köszönhetően a Fili hatalmas sikereket ért el. A legfiatalabb tagok 8-9 évesek, míg az idősebbek már egyetemre járnak. Közösségük magával ragadó, köszönhető ez a gyermeki léleknek, és nem utolsó sorban a szívből jövő szeretetnek, amit aki csak találkozik velük azonnal érez.

Úgy érzem, hogy a szervezők munkája meghozta gyümölcsét, hisz ha körbenéztük a nagymegyeri római katolikus templomban 2015. december 17 – én, meghatott arcokat, könnyező szemeket és mosolygó embereket láthattunk. Az öröm olvasható volt az emberek arcán. Véleményem szerint a jelenlévők közül senki nem bánta meg, hogy egy hétköznap estét a megszokottól eltérően töltött, hisz pozitív élményekkel telve térhetett haza otthonába, hogy családja körében várja a karácsonyt.

Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy lehetővé tették számunkra, hogy ezzel az élménnyel gazdagodhassunk, nem utolsó sorban a támogatóknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek ne „csak” fellépni jöhessenek el hozzánk, de teljes ellátásban és fürdői élményekben is részesülhessenek. Bízom benne, hogy a jövőben újra találkozunk ezzel a remek erdélyi társasággal és hasonló élményekkel gazdagodhatunk!

hamr, Nagymegyeri Hírmondó, 2016 február

A CSEMADOK évzáró tagsági gyűlése

A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete 2016. február 7-én tartotta évzáró tagsági gyűlését a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban. Az idei gyűlés egyben tisztújító gyűlés is volt. Meghívásunkat elfogadták és jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket  Nagymegyer polgármestere, az önkormányzat képviselői, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, az oktatási-nevelési intézmények vezetői és a városunkban működő társadalmi szervezetek képviselői.

Bittera Zsuzsa, az alapszervezet elnökének beszámolójában elhangzott, hogy a szervezet a 2015-ös évben is igyekezett eleget tenni  vállalt kötelezettségeinek:

„Megszerveztük a   hagyományos  történelmi  és társadalmi évfordulókról való  megemlékezéseket, emellett természetesen családi és ifjúsági  programokat is szerveztünk.  A népművészeti hagyományok ápolását is támogattuk, együttműködtünk a város többi szervezetével, a városi művelődési központtal, az oktatási-nevelési intézményekkel, kultúrcsoportokkal, és a városi hivatallal. Főszervezőként  vagy társszervezőként számos rendezvény megvalósításából vettük ki  részünket, mint pl. megemlékezés az 1848-as forradalomról, a városunkból deportáltakról, Szent István királyról, városunk hősi halottairól,  az aradi tizenháromról. Továbbá megszerveztük az anyák napi ünnepséget, a  Mikulásvárót, a Nagymegyeri Fakanálforgató szabadtéri főzőversenyt, és több könyvbemutatót. A 2015-ös év számos eseménye közül kiemelném a Tápiógyörgye településsel közösen megtartott rendezvényünket, melynek eredménye a testvértelepülési szerződés aláírása és egy közös könyv megjelentetése. Itt szeretném megköszönni a város támogatását is.

A szervezet tevékenységét a 15 tagú vezetőség mozgatja, munkájukkal elősegítik és szervezik az egyes programokat és rendezvényeket. A kitűzött feladatokat igyekszünk a legjobb tudásunk és képességünk szerint teljesíteni. Hogy ez milyen mértékben sikerül, azt Önöknek kell eldönteniük.

Minden tagunknak szeretnénk megköszönni, hogy bizalommal voltak irányunkban, hűek maradtak hozzánk, és hogy érdeklődésükkel és részvételükkel támogatták rendezvényeinket. Támogatóinknak pedig ezúton is hálánkat fejezzük ki a  szervezet részére nyújtott segítségért.

Bízunk benne, hogy a 2015-ös évhez hasonlóan az előttünk álló esztendők is sikeresek lesznek. A jövőben is szeretnénk együttműködni a város önkormányzatával, oktatási intézményeivel, társadalmi szervezeteivel és minden egyéb szervezettel és lakossal, kiknek tevékenysége és elvei összhangban vannak a Csemadok szervezet célkitűzéseivel.

A mai kor megkívánja tőlünk, hogy ne egy zárt közösség gyanánt tevékenykedjünk, hanem nyitottak legyünk a pozitív változások irányában, ám a nagyfokú nyitottság mellett ragaszkodnunk kell önazonosságunkhoz, saját értékeinkhez, anyanyelvünkhöz és kultúránkhoz, hiszen a kultúra a nemzeti önismeret alapja.

Minden kedves tagunknak, támogatónknak, szimpatizánsunknak és a város minden lakosának sikeres és boldog 2016-os évet kívánunk!

Csemadok ASZ, Nagymegyeri hírmondó, 2016. február

 

Egy elveszett zászló nyomában

  „Egy elveszett zászló nyomában” című könyv bemutatója Nagymegyerben

2011. november 7-én Tápiógyörgye és Nagymegyer baráti kapcsolatának történetében újabb kettős ünnepre került sor. A szeptemberi hazai eseményt követően, ezúttal Nagymegyerben került megrendezésre az „Egy elveszett zászló nyomában” című könyv bemutatója, valamint a testvértelepülési szerződés aláírásának második fordulója. A program szervezője Nagymegyer Város Önkormányzata és a Csemadok helyi alapszervezete volt. Tápiógyörgyéről az önkormányzat képviselő-testületének küldöttsége, valamint a Torockó Baráti Társaság kirándulócsoportja látogatott el az ünnepi rendezvényre.
A házigazdák a Városi Művelődési Központban fogadták a vendégeket, majd az újonnan érkezettek számára rövid séta keretében mutatták meg a település történelmi és kulturális értékeit. A gyalogos kirándulók előbb a városi tájházban tettek látogatást, majd az útjuk során közelebbről is megcsodálhatták a köztéri alkotások gazdag gyűjteményét.
A kulturális rendezvény 17 órakor vette kezdetét a Városi Művelődési Központban, ahol a vendégek által összeállított, a két település történelmi és jelen kapcsolatát bemutató fénykép és dokumentum kiállítás várta az érdeklődő közönséget. A műsor nyitányán a házigazdák részéről Bittera Zsuzsanna, a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének elnöke mondott köszöntő beszédet, aki értékes elemekben vázolta fel a múlt és jelen barátság legfontosabb epizódjait. A köszöntést követően Varró István, Tápiógyörgye község polgármestere, majd Mikóczy Dénes, Nagymegyer város alpolgármestere méltatta szavaival a korábban elhangzottakat. Ez után került sor a testvértelepülési szerződés újbóli, ünnepélyes aláírására. Az utóbb említett személyek kézjegyükkel és önkormányzatuk pecsétjével erősítették meg a szeptemberben már aláírt dokumentumok másodpéldányát.
A hivatalos ceremóniát követően Dudellai Katalin és Fekete Fanni tápiógyörgyei zenetanárok hangszeres előadása színesítette a programot, majd Zsoldos Viktória, a Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola 6. osztályos tanulója énekelt népdalokat.
A műsor a két település kapcsolatának történetét feldolgozó „Egy elveszett zászló nyomában” című könyv bemutatójával folytatódott. A Németh Csaba tápiógyörgyei és Varga László nagymegyeri szerzőpáros által írt kötetet Kovács László történész, a somorjai gimnázium nyugalmazott igazgatója mutatta be és értékelte szakszerűen a jelenlévő hallgatóság számára. Ezt követően a szerzők beszéltek elvi és gyakorlati indítékaikról, melyek a könyv megírására késztették őket.
A közös mű arról a zászlóról kapta címét, amelyet a tápiógyörgyei küldöttek 1939. június 6-án adtak át a nagymegyeri levente korú ifjúságnak. A zászló sajnos elveszett a történelem viharos évtizedei során, ám a jelen barátság keretében, néhány évvel ezelőtt sikerült a régi ereklyét egy újabb adományozással pótolni. Ez utóbbi esemény tiszteletére vetítették le a házigazdák azt a 2009-ben készített felvételt, amelyben a tápiógyörgyei küldöttség vezetőjeként, a nem régen elhunyt Póczné Fehér Mária egykori polgármesterasszony mondott beszédet a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének készített új zászló átadásának alkalmából. A vendégek nevében hálás köszönet a különösen megható, szívhez szóló gesztusért.
A rendezvényt végül a Nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar nagyszerű fellépése zárta, amely ez alkalommal is méltó keretet adott a tartalomban gazdag, színvonalas műsorhoz.
A szeptemberi és novemberi kettős program a Torockó Baráti Társaság és a Csemadok Nagymegyeri Szervezete által a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott nyertes pályázat segítségével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

 

„Egy elveszett zászló nyomában” könyvbemutató Tápiógyörgyén

2015. szeptember 19-én Tápiógyörgye és Nagymegyer baráti kapcsolatának történetében kettős kiemelt ünnepre került sor. A települések polgármesterei e napon írták alá az önkormányzatok közötti testvértelepülési szerződést, valamint ez alkalommal egybekötve valósult meg az „Egy elveszett zászló nyomában. Tápiógyörgye és Nagymegyer kapcsolatának története” című könyv bemutatója is. A rendezvény szervezője Tápiógyörgye Község Önkormányzata és a Torockó Baráti Társaság volt. Nagymegyerből a város önkormányzatának és a Csemadok alapszervezetének küldöttsége mellett, a Bárdos Lajos Vegyeskar, valamint a Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola vezetősége és az Arany János Cserkészcsapat tagjai vettek részt az eseményen.

A két közösség kapcsolatának története 1938-ban vette kezdetét, amikor az első bécsi döntés következményeként a volt Felvidék, túlnyomórészt magyarok által lakott déli sávját visszacsatolták Magyarországhoz. Az ország lakossága örömmámorban úszott, a magyar közvélemény kitörő lelkesedéssel fogadta a Felvidék egy részének visszatérését. Az országban „Magyar a Magyarért” néven gyűjtőmozgalom indult, hogy az itt élők a visszatért területek lakosait megsegítsék és ezzel a magyar haza befogadó szeretetét bizonyítsák. Tápiógyörgye ekkor Turák István főjegyző javaslatára a csallóközi Nagymegyert választotta testvértelepülésének, a község külterületén található Nagymegyer dűlőnévből kiindulva, mely a település történelmi előzményére utal. A faluban gyűjtés indult, az önkormányzat pénzt, a lakosok élelmiszert, tüzelőanyagot ajánlottak fel, az iskolások színielőadást rendeztek, hogy annak bevételét a felvidéki magyarok javára fordítsák. A település elöljárósága végül levente csapatzászlót adományozott Nagymegyernek, melyet a hazai küldöttek 1939. június 6-án díszes, lélekemelő ünnepség keretében adtak át a csallóközi kisváros főterén, annak ifjúságának. A zászló sajnos elveszett a történelem viharos évtizedei során, de sokak legnagyobb örömére 2006-ban a Tápiógyörgyei Torockó Baráti Társaság és a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének aktív közreműködésével sikerült a kapcsolatot újrakezdeni. Az elmúlt években aztán számtalan találkozás, kirándulás, közös rendezvény bizonyította, hogy ennek a barátságnak nem csak történelmileg szép múltja, de biztos alapokra épített jövője is van. A két település önkormányzatának vezetői ennek köszönhetően úgy döntöttek, hogy az idei évben testvéri szerződés aláírásával pecsételik meg a közös együttműködés jövőbe vetett hitét.

A rendezvény 16 órakor a Művelődési Ház előterében fénykép és dokumentumkiállítással vette kezdetét, mely a történelmi kapcsolat mellett a jelen barátság kiemelkedő eseményeit mutatta be. A megnyitó verset Kiss Flóra általános iskolai tanuló szavalta, majd Kamuti Harmat középiskolás diák játszott az alkalomhoz illő gitárszólót. A köszöntő beszédet Bittera Zsuzsanna, a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének elnöke tartotta, aki a történelmi és jelen barátság emberi oldalát méltatta.

A program 17 órakor a Művelődési Ház előadótermében a testvértelepülési szerződés aláírásával és a könyvbemutatóval folytatódott. Elsőként a Bárdos Lajos Vegyeskar magyar népdalok művészi előadásával örvendeztette meg a hallgatóságot, majd a házigazdák részéről Varró István, míg a vendégek nevében Lojkovič Sámuel polgármesterek köszöntötték a jelenlévőket. Az üdvözlő mondatok után következett a rendezvény legmagasztosabb pillanata, amikor a települések legfőbb vezetői kézjegyükkel és önkormányzatuk pecsétjével szentesítették a hivatalos dokumentumot. Az aláírást követően a polgármesterek kézfogással gratuláltak egymásnak, amit a szép számú közönség kitörő és hosszan tartó tapsviharral díjazott.

A hivatalos ceremóniát követően Bihari József, a Pest Megyei Múzeumok nyugalmazott igazgatója lett felkérve az „Egy elveszett zászló nyomában” című könyv szakmai bemutatására, mely a két település történelmi és jelen kapcsolatát dolgozza fel Németh Csaba és Varga László helytörténeti kutatók írói munkásságának eredményeképpen. A szerzők részéről Varga László, Nagymegyer város krónikása, a Csemadok városi alapszervezetének volt elnöke beszélt a könyv elkészítésének emberi oldaláról, a vele kapcsolatos motivációról, valamint a tartalom kitűzött mondanivalójáról.

A rendezvény filmvetítéssel folytatódott, mely előbb az 1938-39. évi eseményéket – így az első bécsi döntés határmódosító következményeit, a magyar honvédség bevonulását a Felvidékre, valamint a tápiógyörgyei leventék nagymegyeri utazását – mutatta be zenei aláfestéssel, majd a 2006-ban történt újabb találkozás első és legszebb pillanataiból adott a közönségnek látványos és érzelmekkel teli képsorokat.

A filmvetítést követően a könyv dedikált tiszteletpéldányainak ünnepélyes átadására került sor. A szerzők az 1939. évi tápiógyörgyei küldöttség 2006-ban még élt tagjaira emlékezve, a családi hozzátartozókat kérték fel a tiszteletpéldányok átvételére. Név szerint Balázs Mihály, Dömők Sándor és Miskolczi László levente küldöttek, valamint a községi elemi iskola ajándék festményeit elkészítő Balázs Mihályné Molnár Margit egykori diáklány voltak azok a személyek, akik 2006. július 15-én emlékeiket idézve még személyesen fogadni tudták a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének elsőként Tápiógyörgyére látogató tagjait. Közülük Balázs Mihály az utolsó élő tanú, aki 2015-ben gyermekei közvetítésével még kezébe veheti a most megjelent könyvet.

A rendezvény végül a Bárdos Lajos Vegyeskar záró fellépésével, majd a nagyközönség számára biztosított könyvvásárlási és dedikálási lehetőséggel érkezett a végéhez. A szerzők reményei szerint Tápiógyörgye és Nagymegyer történelmi és jelenkori barátsága példát mutathat más települések számára is a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatok eredményes ápolásához, motivációt adhat az újabb baráti szálak kialakításához.

A program a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott nyertes pályázat segítségével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

Torockó Baráti Társaság FB, Németh Csaba, 2015.9.28.

Szent István királyra emlékeztek Nagymegyeren

Huszonötödik alkalommal rendezte meg az önkormányzat, a Csemadok alapszervezete és további civil szervezetek  a Nagymegyeri Szent István Kulturális Napokat a múlt héten. A háromnapos rendezvénysorozatban volt Fakanálforgató főzőverseny is, melybe az idén tizenkilenc csapat jelentkezett.

Soóky Marián, a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének alelnöke elmondta, a Csemadok szervezte, a főzőverseny mellett, a szombat esti koszorúzást is, amelyet ökumenikus istentisztelet előzött meg. „Mierisz Tibor történész, az idei ünnepi szónok pénteken este előadást is tartott. A Csemadok egyébként a legnagyobb civil szervezet a városban. Köszönettel tartozunk Bittera Zsuzsának, az alapszervezet elnökének a Csemadokban végzett munkájáért. Több megemlékezést szervezünk évente, március tizenötödikén, azután a kitelepítettek emlékére, október hatodikán, de szervezői vagyunk a májusfaállításnak, a Corvin Mátyás Napoknak és a Besenyei György Kulturális Napoknak is” – sorolta az alelnök.

A Fakanálforgató főzőversenyen egy csapat több finomságot is készíthetett, így a zsűri tagjai, köztük Rózsár Diana, hetilapunk munkatársa, huszonnégyféle ételt kóstolhattak. Még Csehországból is érkezett főzőcsapat. Az első helyezett a magyarországi Tápiógyörgye csapata lett, a második helyen az Erdély-járók Baráti Társasága, a harmadikon pedig a Vöröskereszt csapata végzett. Az egyik díjat Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, a Magyar Közösség Pártja elnöke ajánlotta fel, aki kérdésünkre elmondta, fontosak az ilyen rendezvények. „Ilyenkor az emberek jól érezhetik magukat, finomakat ehetnek. A csapatok megmutathatják főzőtudományukat, és ez a közösségépítés egy része”. Hetilapunk jövő heti számának Életmód rovatában megismerhetik a legjobb ételek receptjeit.

Neszméri Tünde, Szabad Újság 2015. augusztus

feed-image Hírkövető

joomla.org