Rólunk írtákCsaládi délután közösségi térben
A Csemadok nagymegyeri szervezete június 17-én, szombaton, második alkalommal rendezett családi délutánt. Ezúttal társra is akadtak, csatlakozott hozzájuk a helyi 23. sz. Arany János Cserkészcsapat. A helyszín az egykori zárdaiskola udvara volt, valamint maga az iskola épülete, mely két éve úgyszólván teljesen megújult belülről, így 2015 decemberétől mind az ifjúsági központ (VMCM) új otthona, mind pedig a cserkészcsapaté, és úgy, hogy közös ernyőszervezetet alkotnak Fészek Polgári Társulás néven. Viszont mindkét szervezet vallja, hogy a katolikus plébániától hosszú távra bérelt épület és udvara szintén „a nagymegyeri közösségek közös kincse, ahol a Szent István kulturális napok mellett sok más program is elfér. A Fészek folyamatosan várja a többi társadalmi csoport jelentkezését, hogy helyet adjon azok programjainak”. Ilyenképpen természetesen szívesen fogadják a „csemadokosokat” is, akikkel különben – mint Bittera Zsuzsanna, a kulturális szervezet elnöke szintén megerősítette – egész évben folyamatos az együttműködés, és akik a tegnapi újabb családi délutánra hazai, azaz nagymegyeri szépkorúak csoportjainak, valamint gyermekegyüttesek műsorát kínálták a közönségnek, kémlelve az eget, miközben a szél sült hús illatával táncolt. A cserkészek már ebéd után megnyitották a bolhapiacot, de a fő esemény 18-19 óra között zajlott: Csémi Szilárd, mint a Fészek Polgári Társulás elnöke, ekkor adta át ünnepélyes külsőségek között a cserkészcsapat felújított közösségi terét, amely tulajdonképpen három földszinti termet is jelent, beszédében szólt továbbá a még szükséges felújítási munkálatokról, számos cserkésztervről, állandó és időszaki kiállításokról. Közvetlenül ezután Janiga József (1946-2004) festményeiből nyílt emlékkiállítás ugyanebben a teremben. Fábik Erzsébet, a művészeti alapiskola tanára, a festőművész volt tanítványa méltatta a tárlat anyagát, benne hat olyan képpel, melyet most láthatott először a közönség. Később újra a szabadban folytatódott a program, a színpadon is, ahol fellépett többek között Wolf Kati, sőt végeredményben az ő hangjaival ért véget az estébe hajló családi délután. www.parameter.sk (bodnár gy.), 2017.6.18 Nevünk, akárcsak hagyományaink, az identitásunk és az összetartozásunk szimbóluma
Mondd a neved, és megmondom… – ha azt nem is, hogy ki vagy, de a származásodról fontos tájékoztatást adsz! Erről is szó esett azon a kedd esti nagymegyeri fórumon, melyen Vörös Ferenc nyelvész, egyetemi docens tartott előadást. A rendezvényre a helyi Csemadok és kultúrház közös szervezésében került sor annak apropóján, hogy a közelmúltban jelent meg az előadó „Kárpát-medencei történeti családnévatlasz” című könyve. A találkozóra élénk érdeklődés mellett került sor, a kultúrház kistermét megtöltő közönséget Soóky Marián, a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének alelnöke köszöntötte. Természetesen azt, hogy vannak olyan családnevek, melyek foglalkozásból, népek nevéből vagy földrajzi helyekből erednek, eddig is tudtuk-sejtettük. De az előadás során olyan ismérvek bukkantak fel, hogy bizonyosan minden hallgatónak gyarapodott a tudástára. Kovács, Szabó, Tót, Nagy… Kik a tótok? – Vörös Ferenc ezt a kérdést is feltette, és a közönség soraiból jött is a válasz nyomban, hogy a szlovákok. Mára vonatkoztatva ez igaz is, ám valójában gepida eredetű névről van szó, eredeti jelentése nép volt, később ezt az idegenekre vonatkoztatták, majd a szlovákokra. A gepidák már rég eltűntek, a hatodik században, az Avar Birodalom létezése idején beolvadtak a szlávságba, ám a „tótok” ma is itt vannak, és a kutatások szerint nem kevesebb, mint 27 különböző írásváltozatot regisztráltak. A „Tót” a Kovács és a Szabó után a leggyakoribb családnévnek számított (az 1720-as adatok szerint) a Kárpát-medencében élő magyarok között, megelőzve a Nagy és a Varga neveket. A családnevek írásainak változatait 1896-ban az állami anyakönyveztetés bevezetése jelentősen csökkentette. A „Tótok” egyébként ma is a harmadik helyen állnak a Nagyok és Kovácsok mögött, illetve a Szabók és Horvátok előtt. Vörös Ferenc munkatársaival hatalmas adatbázisokkal dolgozik, ezek alapján térinformatikai szoftverek segítségével térképek ezreit készítik el, melyek közül a „legizgalmasabbak” ott vannak az új könyvben is. Az előadó a nagymegyeriekre külön készült, összegyűjtötte a csallóközi kisváros leggyakoribb családneveit is, és azok eredetére is választ sejtetett. Ilyen például a „Csémy” családnév, mely minden bizonnyal a Komárom megyei Csém településre utal. Régen ugyanis az volt a szokás, ha csak néhány járónapra volt az a település, ahonnan érkezett az ember, akkor a településről kapta a nevét, ha messzebbről jött, akkor már a nagyobb tájegység volt a meghatározó. Például a Szalay minden bizonnyal Zala megyére utal. Górcső alá kerültek az „ics”, és „-sky” végződésű nevek előfordulásai és vándorlásai is. A név a családi összetartozás fontos kifejezése is Az előadás után a közönség soraiból érkező kérdések és észrevételek „boncolgatása” következett. Vörös Ferenc elmondta, saját bőrén is érezte a napi politika hatását. „1998-ban, mikor az MKP kormányra került, Nyitrán szinte megváltozott a levegő” – mondta, miután abban az időben a nyitrai egyetemen tartott előadásokat. Gyakoribbá vált a magyar beszéd használata és a magyar keresztnevek vállalása is. A nemzeti közösségek egyébként minden korszakban megtalálták az aktuális politikai rezsim elleni védekezés eszközeit, Erdélyben például a Ceausescu-diktatúra idején előszeretettel adtak olyan keresztneveket a gyermekeknek, melyeknek nem volt román megfelelője, így azok eredeti formájukban kerültek anyakönyveztetésre, mint például Levente, Csaba, Réka… A Kárpát-medencei magyarok közül minden bizonnyal a kárpátaljaiak élték át neveik tekintetében is a legnagyobb megrázkódtatásokat, ők a Csehszlovákiától való elcsatolással még a cirill írásmódot is megkapták. Vörös Ferenc elmondta, találkozott olyan emberrel is, aki mikor meglátta a nevét egy hivatalos dokumentumon, feltette magának a kérdést: „Ez én vagyok?”. Az előadás fontos üzenete, hogy a név nem csak hagyomány, hanem a családi összetartozás és az identitás fontos kifejezése is, mely nem csak életünkben, hanem azon túl is kísér bennünket. Felvidek.ma, Oriskó Norbert , 2017.05.17. "Mi itt vagyunk otthon” – mécsesgyújtással egybekötött megemlékezés Nagymegyeren
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából április 20-án, csütörtökön, mécsesgyújtással egybekötött megemlékezést tartott a nagymegyeri Csemadok-szervezet és a művelődési központ. A hideg, szeles idő ellenére ezúttal is többen megjelentek a hontalanság, a jogfosztottság tragikus éveit idéző emlékműnél, mely a városközpontban, a körforgalom szomszédságában található. A kitelepítés, a deportálás ugyanis e csallóközi települést sem kerülte el, erre emlékezett, mint nagymegyeri lakos, Kórósi Rezső állatorvos, de erre emlékeztetett a Bartók Béla alapiskola tanulóinak műsora is, Vígh Zoltán gitárjátékának kíséretében. Ezután Soóky Marián pedagógus-képviselő, az emélkünnepség moderátora Simon Attila történészt, egyetemi docenst, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatóját szólította a mikrofonhoz, aki az esemény fő szónokaként a 2. világháborút követő történelmi helyzetkép rövid, de átfogó felvázolása után többek között a következőket mondta: „Megkezdődött a lakosságcserére kijelölt személyek jegyzékének összeállítása, l 000 ember került Nagymegyerről erre a listára, valamivel több mint 200 családot telepítettek alföldi és dunántúli helyekre…, köztük a város katolikus plébánosát, Cseri Istvánt, és más olyan személyiségeket, akik a város magyarságának addigi megtartói voltak. Majd megindult a deportálás, szintén több száz nagymegyeri magyart hurcoltak el, jött a reszlovakizálás, még a település nevét is el akarták venni 1948-ban, egy teljesen légből kapott, kitatlált nevet adva neki. Feltehetjük persze a kérdést, hogy mi volt rosszabb, a lakosságcsre, a deportálás, a reszlovakizálás? Mindegyik szörnyű volt. A lakosságcsere ugyan emberségesebb körülmények között zajlott, mint a deportálás, melynek során tényleg nagyon kegyetlen körülmények között hurcolták el az embereket, azért azoknak, akiket Csehországba vittek, végig megmaradt a lehetőség, hogy hazatérhetnek. Ugyannakkor azok, akiket Magyarországra vittek, tudták, hogy örökre búcsúznak. Hiába viszik magukkal az ingóságaikat, hiába viszik magukkal a berendezésüket, ősi házukat, a földjüket, a rokonokat, a szeretteik sírját a temetőkben örökre el kellett hagyniuk, soha nem térhettek vissza.” És hogy ki volt ennek a történetnek a nagy vesztese? „Természetesen elsősorban mi, felvidéki magyarok, akiknek a közösségét teljesen szétzilálta az eseménysor, és amely közösség nagyon sokat szenvedett ezekben az időkben.” De a szónok szerint vesztesei voltak azok a szlovák családok is, „akiket az alföldről idecsábítottak. Akik abban a reményben jöttek ide, hogy itt jobb otthonra találnak, de rá kellett döbbeniük, hogy idegenbe jönnek, ahol nem érzik magukat otthon, amelynek a világát nem ismerik. Nem is tudtak igazából soha gyökeret ereszteni. De vesztes az egész csehszlovák állam is, amely a mai napig nem tud szembenézni a történelmével. Nem tudja beismerni, hogy bűnt követett el egy közösséggel szemben… Engedjenek meg végül egy gömöri példát – gömöri lévén. Egyik visszaemlékező mesélte el, hogy két rozsnyói legény a szóban forgó években kénytelen volt elmenni Losoncra valamilyen ügyben. Mivel az utcán magyarul beszéltek, megfogták és kopaszra borotválták őket. Hazérkezvén, a családjuk megkérdezte tőlük, mi történt veletek. Ők nevetve mesélték, hogy leborotválták a fejüket. Kérdezték ekkor tőlük: miért nevettek? Azért, mert a hajunk újra ki fog nőni. Azt gondolom, hogy ennek a történetnek az egyik fontos üzenete: bármit is tehetnek velünk, ha van bennünk tartás, akkor a hajunk újra ki fog nőni. Megpróbálhatott bennünket akkor az egész csehszlovák államhatalom a Szovjetunió támogatásával eltiporni, a hajunk újra kinőtt. Mi most is itt vagyunk, és még nagyon sokáig itt leszünk. Ezért gondolom, hogy ez az emlékezés ne az önsajnálat emlékezése legyen, hanem a büszkeségé, hogy ez a közösség, ez mindenek ellenére, ami történt, megmaradt, talán meg is erősödött azok során a nehézségek során, amin át kellett mennünk. Úgyhogy én nagyon remélem, ez az ünnepség sokáig fogja hirdetni, hogy mi itt vagyunk otthon.” Legközelebb majd mécsesekkel is, melyeket most a nagy szélben eleve lehetetlen volt meggyújtani. (bodnár gy.) www.parameter.sk, 2017. április 21.
1848 – amikor nem a kifogásokat keresték
Nagymegyeren a református temetőben Nagy Rátz József egykori városbíró síremlékénél emlékeztek az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra az önkormányzat és a Csemadok-alapszervezet rendezésében. A koszorúzással egybekötött rendezvényen többek között megjelent Mátyás Áron, a pozsonyi magyar nagykövetség attaséja, Érsek Árpád közlekedési miniszter, Lojkovič Sámuel polgármester, Mikóczy Dénes alpolgármester. Közreműködtek a magyar alapiskola, a kereskedelmi akadémia és a gimnázium diákjai, akiknek az alkalomhoz készített műsorát Vígh Zoltán kísérte gitáron. Soóky Marián tanár ünnepi beszédében egyebek mellett kiemelte: „1848. március 15-e a magyar történelem talán legbátrabb napja. A magyarságnak választania kellett, hogy milyen jövőt akar. A magyarok bölcsek voltak, mert belátták, hogy változásra van szükség. Felismerték, hogy változást csak összefogással lehet elérni. 1848. március 15-én nem a kifogásokat keresték, hogy miért ne cselekedjenek. Senki sem mondta, hogy mivel fúj a szél, esik az eső, hűvös van odakint, ne menjünk a múzeumhoz. És nem is az egyéni érdekeiket nézték. Nem arról szóltak az események, hogy megkérdőjelezzék, miért pont Petőfi ír verset, miért nem valaki más, vagy később, hogy miért pont Kossuth toboroz katonákat. Bölcsek voltak, és belátták, hogy egyénenként is csak akkor lesznek sikeresek, ha egy sikeres csoporthoz tartoznak. 1848-49 olyan másfél év volt, amellyel kivívtuk az emberiség jobbik felének csodálatát – mondta a szónok, majd így folytatta : – Érdemes belepillantani 48 néhány hősének emlékeibe. Ezekből is kitűnik, hogy a forradalom résztvevői nem hősök, hanem hozzánk hasonló emberek voltak, akik napi gondjaikkal küszködtek, de kötelességüknek tartották a haza szolgálatát. Így kerülnek igazán közel hozzánk, így kerül hozzánk ez az ünnep is. Kossuth így emlékezett 1883-ban 1848-ra: »Azon igék, amelyek negyvennyolcban testté váltak, olyan formán teremtek, mint a magyar népdalok, melyek százezrek ajakán szólalnak meg anélkül, hogy tudnánk, kik a szerzőjük. A negyvennyolcas átalakulás egy építmény, amelyen az emberiség társadalmi progressziójának egész Európát bevilágító napfénye mellett emberöltők dolgoztak.«” Ezután Mátyás Áron felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök határon túli magyarokhoz intézett ünnepi üdvözletét, majd a nyugdíjasklub Kéknefelejcs daloskörének énekhangjai mellett az önkormányzat, pártok, intézmények, szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat Nagy Rátz József síremlékénél. (bodnár gy.) www.parameter.sk , 2017. március 15.
Ismét termékeny évet zárt a nagymegyeri Csemadok-szervezet
A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete február 12-én, vasárnap, a művelődési központ nagytermében tartotta évzáró tagsági gyűlését, melyen az utóbbi évekhez képest rendkívül nagy számban, mintegy 130-an jelentek meg. Ez akkor is figyelemre méltó érdeklődést jelez, ha a szervezet közel 600 tagot számlál, azaz továbbra is a legnagyobbak közé tartozik az országban. Persze, ahogy Bittera Zsuzsanna elnök beszámolójából kiderült, a korábbi esztendőkhöz hasonlóan az elmúlt év minden hónapjában volt egy vagy több rendezvényük, melyeknek a megvalósításában fő- vagy társszervezőként vettek részt. Ezek között egyaránt akadt szűkebb réteghez szóló és tömegeket megmozgató esemény – például könyvbemutató, március 15-e, Bartók Béla-emléknap, Corvin Mátyás-napok, májusfaállítás a tájház udvarán, anyák napja, Farkas Jenő-emléknap és -szavalóverseny, családi délután a zárdaiskola udvarán, emlékezés a kitelepítettekre és deportáltakra, a holokauszt áldozataira, Szent István kulturális napok, szabadtéri főzőverseny, október 6-a, Besnyei György kulturális napok, emlékezés az 1. és 2. világháború hőseire is áldozataira, mikulásváró a művelődési központban, magyarbál, adventi hangverseny. Mint elhangzott a beszámolóban, ezeket a rendezvényeket egyre több fiatal látogatja, s ez örvendetes még akkor is, ha a kívánatosnál lassabban növekszik a fiatal tagok száma, akikre egyébként a 17 tagú vezetőség folyamatosan igyekszik gondolni vonzó programok tervezésével, termékeny együttműködésben az önkormányzattal és a többi társadalmi és civil szervezettel. Az évzáró tagsági gyűlésen – melynek hivatalos részében a magyar alapiskola tanulója, Varga Levente verset mondott, a művészeti alapiskolát is látogató Haris Zsóka énekelt, és ugyancsak fellépett a nyugdíjasklub Kéknefelejcs dalosköre – köszöntötték a jubilánsokat, a 80., valamint a 70. születésnapjukat tavaly ünneplő tagokat. Soóky Marián alelnök, a tanácskozás moderátora mindjárt az elején bemutatta Barczi Dániel autodidakta festőt, illetve képeit, melyeket a nagyterem előterében állítottak ki. Végül: Bittera Zsuzsanna elnök előszavával az idén is megjelent egy kiadvány színes külsőben, egyebek mellett az elmúlt esztendő tevékenységének és sajtóvisszhangjának áttekinthető összefoglalójaként. www.parameter.sk 2017. február 12. -bor További cikkeink... |
Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete
