A januári hónap fotósa
Tisztelettel köszöntöm a kedves Olvasókat! Elsősorban szeretném megköszönni a Fotoklub Ds tagjainak a lehetőséget a bemutatkozásra! Megkértek, hogy néhány sorban jellemezzem, hogy miért is kezdtem el fotózni, mit jelent számomra e kedvtelés, s mi tartja életben a fotózás iránti érdeklődésemet. Virágh Mária, lakszakállasi (Sokolce) lakos vagyok. Néhány évvel ezelőtt Nagymegyeren a Kereskedelmi Akadémián érettségiztem, majd a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Társadalomtudományi és Egészségügyi Karán diplomáztam Szociális tevékenység és tanácsadás szakon, ezt követően pedig Pozsonyban rigorózusi képzésben vettem részt. Tagja vagyok a Szlovák Grafológus Szövetségnek, ill. a nemrégiben megalakult Szlovákiai Magyar Grafológusok Szövetségének. S hogy mindez hogyan is függ össze a fotózással? A fényképezés szeretetével valójában még hajdanán a nagyapám ismertetett meg, aki tábori lelkészként aktív résztvevője, s fényképezőgépével nevezhetjük úgy is, hogy dokumentálója volt a 2. világháborúnak. Így, hogy gyermekként szemtanúja lehettem azon folyamatnak, hogy hogyan is lesz egy papírfecni és némi előhívófolyadék egymásra hatásaként a sötétszoba mélyén a „semmiből“ egy kész kép, elvarázsolt e csoda. Ha visszagondolok, akkortól kezdve vonzott, s mind a mai napig vonzódom a fotózáshoz. A múltban rengeteg képet készítettem, amelyek eleinte kizárólag családi, baráti körben készültek, ill. kirándulások alkalmával a szép pillanatok megörökítéseként, azonban csak a 2009-es év végén, a 2010-es évben kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással, amikor már a kompozíció és a különféle beállítások, szemléletmódok is fontossá váltak. Azóta néhány tárlat keretén belül megmutathattam milyen színben látom a világot, az élet apró részleteit, eseményeit, aprócska kis lényeit. Az idei, 2011-es évben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetétől felkértek, hogy alapítsunk Nagymegyeren fotoklubbot azzal a céllal, hogy ösztönözzük, összefogjuk, támogassuk a fotózni vágyó embereket, s hogy teret biztosítsunk a továbbfejlődésre. Legutóbbi pályázatunk, az „Itt van az ősz, itt van újra“ tárlata december elsejétől várja az érdeklődőket a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban. S hogy valójában mit is jelent számomra a fotózás? Mindenekelőtt kellemesen eltöltött perceket, megnyugvást, relaxációt jelent, amikor teljes szívvel és lélekkel át tudom élni a pillanat varázsát: felemelő szépségét, békéjét és nyugalmát. Imádom minden egyes pillanatát, hogy megörökíthetem a világ sokszínű szépségét, megmutathatom másoknak is azt a sok csodát, melyet legtöbben tán észre sem vesznek, csak végigfutják az életüket, holott ezernyi szépség és csoda öleli körül őket. S imádom azt a felemelő érzést is, amikor szinte gyermekként örülök, ha egy ötlet igazán jól sikeredett, s mosolyogva az elkészült képben gyönyörködöm. Ha bánatosan indulok is útnak, a belefeledkezés öröme jópárszor túlszárnyalja a fájdalmakat. Édesanyám és bátyám korai halála rádöbbentettek arra, hogy kár elszalasztani a mindennapok apró örömeinek, életünk élményeinek az átélését, hiszen oly rövid az élet. Sosem tudhatjuk mikor jön el a pillanat, hogy el kell búcsúznunk a földi léttől, és semmi mást nem vihetünk majd magunkkal, csupán élményeink sorát. S ha ezt a sok, lelket gyönyörködtető szépséget, mely napjaink során körbeölel mindnyájunkat, sikerül valamelyest visszaadnom a fotóim által, s megörvendeztethetem általuk az emberek lelkét, nincs is attól szebb, nemesebb. S ha valaki a nézelődésbe belefeledkezik, gondjairól elfeledkezik, talán az élete is némileg szebbé lesz – ha többre nem is, legalább néhány pillanat, és mosoly erejéig, s ez akár testi-lelki gyógyulással ajándékozhat meg. Búcsúzóul egy idézettel zárom soraim. „... Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül. ...“ (Kahlil Gibran) http://www.fotoklubds.sk/kiallitoterem, 2012.01.31 |
Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete
