Újabb teltházas vastaps Boráros Széchenyijének
Újabb teltázas sikert aratott Boráros Imre Széchenyi-alakítása, ezúttal Nagymegyeren.A művész a helyi Művészeti Alapiskola dísztermében vendégszerepelt Tarics Péter „Magyar evangélium – Széchenyi cselekvő hitvallása" című monodrámájával, amelyet szeptember 9-én mutattak be Komáromban. A darabban Seliern Crescence grófnőt, Széchenyi feleségét Petrécs Anna színművész, Gróf Széchenyi Bélát, a legnagyobb magyar idősebbik fiát pedig Jónás Csaba előadóművész alakította. Boráros Imre szuggesztív, megnyerő és hiteles alakítása nagy sikert aratott a nagymegyeri közönség körében. Öröm volt tapasztalni, hogy az előadáson nagyon sok fiatal vett részt, akik gimnáziumi tanulmányaik során behatóan foglalkoznak a magyar reformkorral, s ezen belül gróf Széchenyi István életművével. Boráros előadássorozatának is többek között az a rendeltetése, hogy a magyar történelem e termékeny időszakát ne csak tankönyvekből, hanem hiteles, a történelmi tényeken alapuló színházi előadásokon keresztül is magukba szívják a diákok, megelevenítve egy-egy történelmi személyiséget a világot jelentő deszkákon.
2011. október 03. K.T., Felvidek.ma |