Személyesen adták át a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait a szlovákiai magyar kisiskolásoknak

NAGYMEGYER/EKECS – A magyarországi Rákóczi Szövetség ünnepélyes keretek között adta át a magyar alapiskolába íratott kiselsősök szüleinek az idei évre is meghirdetett ösztöndíjakat.

Az 1989-ben megalakult Rákóczi Szövetség a határon túli, főleg a szlovákiai és kárpátaljai magyarok kulturális és szellemi tevékenységének támogatását tűzte zászlajára.

A Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában vehették át a szövetség iskolakezdőknek szánt támogatását az ekecsi Arany János Alapiskolába beíratott gyerekek szülei is. Az egyszeri, 10 000 forintos támogatást pályázat útján nyerhették el a családok, igényüket egy pályázati adatlap beküldésével kellett igazolniuk.

A Rákóczi Szövetség nevében Bajnóczi Gábor (jobbról) szólt a megjelentekhez (mellette Rostás László)
Kovács Zoltán felvétele

A nagymegyeri magyar alapiskola előcsarnokában megtartott ünnepélyes ösztöndíjátadáson a Rákóczi Szövetséget képviselő Bajnóczi Gábor kihangsúlyozta, hogy ez a pénzösszeg nem a magyar állam támogatása, hanem magyarországi civil szervezetek, önkormányzatok, vállalkozók és magánszemélyek összefogásának, adakozásának eredménye. Korábban ezt a támogatást csak a nehéz anyagi helyzetben lévő, szociálisan rászorult családok igényelhették, az idei évtől már minden magyar alapiskolába íratott iskolakezdő családja pályázhatott. A tegnapi ösztöndíjátadás koordinátora a Nagymegyer és Vidéke Polgári Társulás volt, élén Rostás László elnökkel.

A Bartók Béla Alapiskolába beíratott kiselsősök közül idén 55, míg az Arany János Alapiskolába beíratottak közül 35 részesült a szövetség támogatásában.

Kovács Zoltán

Paraméter, 2011.október 12.

joomla.org